1987-ben, a Gál István lakótelep létrejöttével egyidőben születtem. Születésem óta itt élek, a városrésszel együtt nőttem fel, általános iskolai tanulmányaimat is itt, a József Attila iskolában végeztem. Első diplomámat a veszprémi Pannon Egyetemen szereztem, majd ezt követően a Budapesti Corvinus Egyetem politikatudomány mesterképzésén szereztem záróvizsgát. Jelenleg az Országgyűlésben dolgozom szakértőként, a Párbeszéd frakciójának munkáját segítve. A tatabányai önkormányzati munkában is rendelkezem tapasztalattal, 2014 óta a Városfejlesztési és környezetvédelmi bizottság tagja vagyok.
A „Gálon” töltött harminc év alatt számos élmény és emlék köt a városrészhez, ugyanakkor ismerem az itt élőket és problémáikat is. A Karácsony Gergely és Szabó Tímea vezette Párbeszéd helyi jelöltjeként egy élhetőbb és zöldebb városért szeretnék dolgozni, ahol a szociális biztonság mellett rend van és tisztaság. Hiszem, hogy az ellenzék polgármester-jelöltével Szűcsné Posztovics Ilonával Tatabányát vissza tudjuk adni a helyiek kezébe. Ennek érdekében vállalom, hogy
megvédjük a zöldfelületeket, több fát ültetünk, városi közösségi kerteket hozunk létre,